Megváltozott tanszékünk elnevezése
2015. szeptember 1-jétől tanszékünk korábbi neve (Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék) Jelenkortörténeti Tanszékre változott, s ezzel a 20. századi magyar történelem oktatásának feladatát is átvette.
Jelenkortörténeti és Összehasonlító Történettudományi Doktori Program indul
Megjelent a Történeti Intézet Jelenkortörténeti és Összehasonlító Történettudományi Doktori Programjának felhívása (pdf), amely felvételt hirdet a 2015/2016-os tanévre. A program vezetője Tomka Béla tanszékvezető egyetemi tanár. Bővebb információ a Doktori Iskola weboldalán olvasható.
Stefano Bottoni kötetének bemutatója
2015. február 19-én, csütörtökön 12 órakor az SZTE Klebelsberg Könyvtárában A Balti-tengertől az Adriáig címmel rendhagyó szemináriumot tartunk, ahol bemutatjuk Stefano Bottoni: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig című könyvét. A kötetről folytatott beszélgetésen részt vesz a szerző, Stefano Bottoni (MTA BTK Történettudományi Intézete), Balog Éva könyvtáros (SZTE Klebelsberg Könyvtár) és Bencsik Péter (Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék). További információk a könyvtár honlapján.
Megjelent az Aetas 2014/3. száma
Megjelent az Aetas 2014/3. száma, amely tematikájával az első világháború kitörésének centenáriumára emlékezik, benne többek között Peterecz Zoltán, Pollmann Ferenc, Kaiser Ferenc, Tamás Ágnes és Molnár Eszter Edina tanulmányaival. A kiadványt Bencsik Péter, a tanszék munkatársa szerkesztette.
Rendhagyó szeminárium a Nagy Háborúról
2014. szeptember 23-án, kedden 14 órakor az SZTE Klebelsberg Könyvtárában A Nagy Háború árnyékában címmel rendhagyó szemináriumra került sor. Aranyi Zoltán, a Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének vezetője bemutatta az 1914-es katonai történésekről készült új honlapot, majd Tisza Istvánról Zakar Péter (Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék) és Bencsik Péter (Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék) beszélgetett a Vasgróf című színházi ősbemutató apropóján.
Megjelent az Aetas 2013/4. száma
Megjelent az Aetas 2013/4. száma, benne többek között Apor Péter, Botyánszki Alexandra, Dénes Iván Zoltán, Joachim von Puttkamer, Révész Béla, Philipp Ther és Valuch Tibor tanulmányaival. A kiadványt Tomka Béla, a tanszék munkatársa szerkesztette.
Tomka Béla kötetének elismerése
A Routledge Publishing közölte, hogy Tomka Béla A Social History of Twentieth-Century Europe című könyvét az egyesült államokbeli Choice: Current Reviews for Academic Libraries szemléző folyóirat beválasztotta 2013 kiemelkedő tudományos könyvei közé (“Outstanding Academic Titles of 2013”). Az elmúlt évben megjelent, összesen mintegy 110 történeti témájú Routledge-könyv közül kettő nyerte el ezt a címet. További információ a kiadó honlapján.
Megjelent az ISHA Newsletter 2013. évi 2. száma
Megjelent az ISHA Newsletter 2013. évi 2. száma. A tartalomból:
– Peter N. Stearns: Társadalomtörténet és globális történelem
– Interjú Hartmut Kaelble német történésszel
– Christian De Vito a Global Labour History 2013. októberi műhelyvitájáról
– Astrid Verburg a European Labour History Network gyűléséről
– Új folyóirat társadalomtörténeti írásokkal: The Hungarian Historical Review
Megjelent Tomka Béla angol nyelvű kötete
A londoni Routledge kiadónál megjelent Tomka Béla „A Social History of Twentieth-Century Europe” c. könyve 552 oldal terjedelemben.
Új angol nyelvű folyóirat indult el az MTA TTI-ben
Új angol nyelvű folyóiratot indított az MTA Történettudományi Intézete The Hungarian Historical Review címmel. Az első szám várostörténeti, a második pedig migrációtörténeti tárgyú írásokat közöl. A lap elektronikus változata itt érhető el. A folyóirat szerkesztőbizottságának tagja Tomka Béla. További információk az MTA Történettudományi Intézete honlapján.
