Doktori hallgatóinkat bemutató interjú-sorozatunkban elsőként Klacsmann Borival beszélgetünk, aki 2015 óta végzi doktori kutatásait a magyar holokauszt-túlélők kárpótlása és jóvátétele témájában. Elmondja többek között, hogyan jutott el onnan, hogy a gimnáziumban még utálta a történelmet odáig, hogy a történészi pályát választotta, megtudjuk, hogy holokauszt-kutatóként mi az ars poeticája, milyen szakmai tevékenységekben vesz részt doktori kutatásaihoz kapcsolódóan és azokon kívül, valamint hogy mi a legkedvesebb hobbija (eláruljuk előre: a csokikészítés, és tanúsítjuk, hogy profin csinálja).

Miért választottad a történészi pályát? Miért vágtál bele a doktori képzésbe?

Nehéz lenne ezt egy-két mondatba összesűríteni… Gimnáziumban utáltam a történelmet és rossz voltam belőle. Ezért, hogy az érettségin meg ne bukjak, a történelem fakultációt választottam, és két évig tanultam egy olyan tanárnál, aki igazán érdekessé tudta tenni ezt a tárgyat. Mire eljött az érettségi – mivel már akkor is túl sok minden érdekelt, és igazából nem tudtam választani – a Képzőművészeti Egyetem mellett az ELTE történelem szakára adtam be a jelentkezésemet. Önmagában az, hogy felvettek az ELTÉ-re természetesen nem predesztinálta azt, hogy történész leszek. Már elsőévesként rájöttem viszont, hogy egyszerűen képtelen vagyok mások előtt beszélni, vagyis előadásokat tartani. Ezért aztán amikor az egyetemi hirdetőtáblán megláttam, hogy önkéntes tárlatvezetőket keresnek az „Anne Frank – Történelem a mának” c. vándorkiállításra, jelentkeztem. Gondoltam, majd ott megtanítanak beszélni, illetve rá leszek erre kényszerülve. A foglalkozás elérte célját: sajnos ma már a végtelenségig bírok szónokolni a kutatási témámról – ami így a holokauszt lett, mivel a kiállítás kapcsán aztán „ott ragadtam” a Holokauszt Emlékközpontban, és öt évig dolgoztam ott tárlatvezetőként és múzeumpedagógusként. Időközben a holokauszt-kutatás és -oktatás a hivatásommá vált. Kisebb-nagyobb buktatókkal, sok tanulással és oktatással teli úton végül eljutottam oda, hogy 2015-ben felvételiztem Szegedre a Jelenkortörténeti Doktori Iskolába. Az intenzív kutatással töltött elmúlt négy után is úgy érzem, hogy ezzel a témával akarok foglalkozni életem végéig.

Mit gondolsz, miért fontos a történelemmel foglalkozni? Van-e történészi „ars poeticád”?

Úgy gondolom, hogy a múltból igen sokat lehet tanulni, mind a saját életünkre, mind a jövőre vonatkozóan. Épp ezért rettentő elhibázott történészi hozzáállásnak tartom az „elefántcsonttoronyban való létezést”. A történésznek a nagyközönség számára kell írnia és megmutatnia, mit és hogyan lehet profitálni a múltból, lehetőleg úgy, hogy a történészi eszköztár egy részét – forráskritika, összehasonlítás, összefüggések meglátása stb. – az olvasók is tudják alkalmazni a továbbiakban. Izgalmasan, hitelesen kell írni, úgy, hogy ne csak a témával foglalkozó néhány másik történész számára legyen érdekfeszítő, amit kiadunk a kezünkből.

Miben látod a kutatásaid jelentőségét, miért érdekes ez a téma a számodra?

Nehéz lenne felsorolni az összes szempontot, amiért érdekesnek találom a holokausztot, illetve annak hosszú távú következményeit. Egyrészt egy olyan eseménysorozatról van szó, amely a mai napig hatással van nemcsak a magyar társadalomra, de a legtöbb európai ország társadalmára. Ezért ez a téma szűkebb (Magyarország) és tágabb hazánk (az EU) szempontjából is releváns. Nemcsak azért fontos továbbá, mert még mindig élnek köztünk túlélők, hanem azért is, mert a holokauszt a magyar társadalom számára egy olyan máig feldolgozatlan trauma, amivel az ország „mentálhigiénéje” szempontjából is szükséges foglalkozni: például megbirkózni és szembenézni azzal a ténnyel, hogy a magyar társadalom nagy része vagy aktívan kooperált a nácikkal, vagy haszonélvezője volt a zsidók kifosztásnak és deportálásának. Végül pedig emberi szempontból talán a holokauszt mikroszintű kutatása a legérdekesebb, hiszen az emberi természet legellentmondásosabb, legsarkosabb végleteivel szembesülhet a kutató – és ezáltal egy kicsit önmagát is jobban megismeri.

Mit tartasz szakmai pályafutásod eddigi legfontosabb eredményének? Mire vagy a legbüszkébb?

Talán amire eddig a legbüszkébb vagyok az az, hogy megszerveztem a 2017-es „22nd Workshop on the History and Memory of National Socialist Camps and Extermination Sites: Practices of Memory and Knowledge Production” című workshopot, valamint részt veszek az azon elhangzott előadásokat tartalmazó kötet szerkesztésében. Immár három éve zajló munkafolyamat ez, amit egy csodás nemzetközi csapattal végzek. A workshopot Budapesten tartottuk minden nemű intézményi háttér nélkül; a szervezői gárdában és az előadók között is csak MA és PhD-hallgatók voltak (a keynote előadók kivételével, természetesen). A kötet a tervek szerint a jövő év elején fog megjelenni. Egy nemzetközi konferencia megszervezése persze csupán egy hosszú folyamat egyik lépcsőfoka, amin a CEU-n töltött két évem indított el, és Pető Andrea folytonos támogatása, az együtt szervezett konferenciák, majd saját konferencia-előadásaim vezettek el. Ezen kívül büszke vagyok az ismeretterjesztő cikkeim sorára is, amelyek eddig három nyelven jelentek meg, angolul, magyarul és szlovákul. Ebben segítségemre voltak a különböző történelmi ismeretterjesztő oldalaknál dolgozó barátaim – ezért azt is az elért eredményeim közé sorolom, hogy szerencsére elég sok olyan jó ismerősöm van már, akik ezzel a témával foglalkoznak.

Mit érzel a legnagyobb kihívásnak a kutatásaiddal és általában a doktorandusz-léttel kapcsolatban?

A létbizonytalanság eléggé megnehezíti a tudományos munkát – és ez nem csak a doktorandusz-létre igaz. A legtöbb doktori hallgatónak fogalma sincs, mihez kezd majd, ha végez a tanulmányaival, hogyan fog megélni történészként, ami sajnos egyáltalán nem egyszerű.

Milyen szakmai munkában veszel részt a doktori programon kívül?

A fent említett workshop-kötet szerkesztésén kívül egy másik konferencia kötetén („XX. Century: If this is a Woman” c. konferencia) és az előadásokon alapuló történelmi ismeretterjesztő blogon is nemrég kezdtünk el dolgozni a szervező csapattal. Részt veszek a jeruzsálemi Yad Vashem Levéltár magyarországi kutatócsoportjának munkájában, valamint február óta a Post Bellum SK nevű, oral history interjúkat gyűjtő szlovák NGO csapatában. Néhány hete a CEU egyik tanárának holokauszt-emlékezettel foglalkozó kutatásába is besegítek. Emellett persze a doktoranduszok szokásos életét élem: kutatás, konferenciák, tanulmányok, ismeretterjesztő cikkek, na meg a disszertációírás, ami jelenleg a többit kicsit háttérbe is szorítja.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Jelenleg két postdoc ötletem van, két külföldi holokauszt-kutató vezetése alatt; meglátjuk, hogy melyik sikerül majd. Hosszabb távon szeretném a Post Bellumot Magyarországra hozni, ugyanis ez az NGO Csehországban és Szlovákiában már sikeresen működik, és úgy érzem, hogy nálunk sem lenne haszontalan egy hasonló projekt.

Mit csinálsz, amikor épp nem kutatsz, tanulmányt írsz vagy konferenciázol? Lássuk a doktorandusz mögött az embert!

Leginkább csokit. Imádom a csokit, enni is meg készíteni is, ez jelenleg a legkedvesebb hobbim (mesecsoki.blogspot.com). Nagyon szeretek utazni, amit szerencsére a nemzetközi konferenciákkal egybe is lehet kötni – új városokat és tájakat látni, embereket megismerni. Szeretek mindent, ami kreatív: rajzolni, írni, csellózni, azon kívül olvasni, zenét hallgatni, na meg a nyulammal foglalkozni 🙂

*

Végezetül egy összefoglaló Klacsmann Bori eddigi tudományos munkásságáról:

Ösztöndíjak

Fondation pour la Memoire de la Shoah doktori ösztöndíja, 2019/2020

J. and O. Winter Fund ösztöndíja, 2016/2017

European Holocaust Research Infrastructure kutatói ösztöndíja, 2014

Kurzusok

Max and Hilde Kochmann Summer School in European-Jewish History and Culture (University of Sussex, 2019. július)

European Holocaust Research Infrastructure online kurzus: The Holocaust through the Prespective of Primary Sources, Summer Institute on the Holocaust and Jewish Civilisation (Royal Holloway University, 2018. július)

European Holocaust Research Infrastructure – Summer School in Holocaust Studies (Ludwig-Maximilien University, 2013. július)

Konferenciák

Gendered Memories of War and Political Violence (szervező; Sabanci University, CEU, Isztambul-Budapest, 2012)

Jews and Gentiles in East Central Europe in the Twentieth Century (Charles University, Prága, 2014)

Right Wing Politics and the Rise of Antisemitism in Europe 1935-1940/41 (Institut für Zeitgeschichte, München, 2016)

21st Workshop on the History and Memory of National Socialist Camps and Extermination Sites (Aix-en-Provence, 2016)

22nd Workshop on the History and Memory of National Socialist Camps and Extermination Sites szervező; Budapest, 2017)

A Time of Openness and Possible Outcomes: New Perspectives on the “Postwar” Europe, 1944-1950s (Sciences Po, Párizs, 2018)

XX. Century: If This is a Woman (szervező; Comenius University, Slovak Academy of Sciences, Pozsony, 2019)

Reshaping the Nation: Collective Identities and Post-war Violence in Europe (Charles University, Institute for the Study of Totalitarian Regimes, Prága, 2019)

Deportations of the Jewish Population in Territories under Nazi Control. Comparative Perspectives on the Organisation of the Path to Annihilation (Vienna Wiesenthal Institute, Bécs, 2019)

Publikációk

Az alábbi linkeken elérhetőek Bori publikációi:

https://u-szeged.academia.edu/BorbalaKlacsmann

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10048655